Pár hete megtörtént az, amire évek óta vártam: átvehettem a diplomámat! Azt hiszem, hogy ezt csak azok érthetik meg, akik hasonló helyzetben voltak – ők tudják igazán, hogy milyen hosszú és kihívásokkal teli út vezetett idáig. Az egyetemi évek az eddigi életem egyik legszebb, legizgalmasabb és egyben legkeményebb szakaszát jelentik számomra. Voltak pillanatok, amikor azt hittem, sosem fogok teljesíteni egy-egy beadandót vagy vizsgát, de végül mindig sikerült, és ez az érzés, hogy most itt állhatok diplomával a kezemben, minden fáradságot megért. A diploma átadásának napja ráadásul olyan volt, mint egy érzelmi hullámvasút. Az izgalom és a boldogság keveredett bennem, hogy vajon minden rendben lesz-e, ugye nem fogok-e elájulni, kilépni a cipőmből vagy ilyesmi. Az esemény előtt azonban már a reggel is izgalmasan indult. A hajvasalóm persze, hogy bemondta az unalmast… Viszont amikor felkeltem, rögtön az jutott eszembe, hogy végre nem kell aggódnom azon, hogy mit kell még megírnom, beadnom vagy megtanulnom. Mintha az a hatalmas teher, ami rajtam volt évekig, végre hirtelen eltűnt volna. A diplomaosztó helyszínén már ott voltak a csoporttársaim és a családom apraja-nagyja is, akiknek nagyon hálás vagyok, hogy mindvégig mellettem álltak és támogattak engem.

Az esemény maga egyébként kicsit homályos volt számomra, úgy tűnt, mintha csak álmodnék. De amikor a nevemet mondták, és végre átvehettem a diplomámat a színpadon, csak mosolyogtam és mosolyogtam, majdnem meg is könnyeztem a dolgot.